Alultáplált nők és gyermekek, ötven nap teljes sötétségben – mutatjuk, mit élhettek át az izraeli túszok Gázában
A túszok nagy részét a gázai alagútrendszerben őrizte a Hamász. Sokan még azt sem sejtették, hogy a rokonaik is túszok.
Izrael továbbra is szégyentelenül tiporja a nemzetközi jogot – jelentette ki.
Recep Tayyip Erdogan török elnök António Guterres ENSZ-főtitkárral folytatott telefonbeszélgetésében kifejtette, hogy Izraelt nemzetközi bíróságon kell felelősségre vonni a Gázai övezetben szerinte elkövetett háborús bűncselekményekért – jelentette kedden a török államfő hivatala.
Erdogan az ENSZ Biztonsági Tanácsnak (BT) a Gázai övezetben kialakult helyzet miatt szerdára összehívott tanácskozása előtt vitatta meg Guterressel „a nemzetközi közösség elvárásait Izrael illegális támadásaira tekintettel”, valamint a humanitárius segélyezés és a tartós békére irányuló erőfeszítések kérdését.
A telefonbeszélgetés során Erdogan elnök kijelentette, hogy
„Izrael továbbra is szégyentelenül tiporja a nemzetközi jogot, a háborús helyzetre vonatkozó szabályokat, valamint a nemzetközi humanitárius jogot, miközben a nemzetközi közösség szemébe néz; s felelősségre kell vonni az elkövetett bűncselekményekért a nemzetközi jog előtt”.
A török külügyminisztérium közölte, hogy Hakan Fidan tárcavezető részt fog venni az ENSZ BT tanácskozásán New Yorkban.
Erdogan az izraeli támadásokat a Gázai övezetben korábban népirtásnak, Izraelt pedig „terrorista államnak” nevezte. Izrael visszautasította ezeket a vádakat mondván, hogy önvédelemből cselekszik egy olyan ellenséggel szemben, amely létét fenyegeti.
(MTI)
Nyitókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A túszok nagy részét a gázai alagútrendszerben őrizte a Hamász. Sokan még azt sem sejtették, hogy a rokonaik is túszok.
Ezt is ajánljuk a témában
„Megteszünk mindent annak érdekében, hogy a két, magyar állampolgársággal rendelkező férfit is sikerüljön kiszabadítani a fogságból” – közölte a miniszter.
Ezt is ajánljuk a témában
180-an még mindig a Gázai övezetben raboskodnak.
***
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.